Édes évek...

Kaptam ma egy feladatot: írjam le, mi az, ami az évszakokban tetszik. Lássam meg a csodát, a szépséget. Azt gondoltam, nem nehéz ez a gyakorlat, hiszen minden hónaphoz tudok valami szép emléket kötni, de aztán kinéztem az ablakon...

Május közepe van. Kint meglehetősen hideg: pulcsi, kabát, sapka, sál. Rengeteg tobozt és faágat levert a szél. A napfelkelte viszont gyönyörű! El kellene menni a boltba tejért, de ki a francnak van kedve ilyenkor kimozdulni?! Legjobb lenne visszabújni a paplan alá, egész napra bekuckózni, forró teát iszogatni és valami csöpögős filmet nézni.  

Alig, hogy ezen a képen túljutottam, beugrottak a gyerekkori élmények. Tekintsünk el az akkori párt politikától, a vörös csillagtól és az Internacionálétól... be kell valljam, én szerettem az "átkos"-ban élni. 

Péntek délutánonként őrsi órák (divatos szóval ma úgy mondhatnánk csapatépítő tréningek) voltak: megtanultam tejfölös dobozból szalvétatartót készíteni, fésűvel szájharmonikázni, együtt énekeltük a Guantanamera-t, számháborúztunk, gumiztunk. 

A tanévet az almáskertben kezdtük, évközben újságot gyűjtöttünk - a bevétel ment az osztálypénzbe, majd az évvégi kirándulás költségeire. 

Rendszeres volt a társadalmi munka, amin - nem volt kérdés - mindenki ott volt, kicsik-nagyok, gyerekek és szépkorúak egyaránt. 

Takarékbélyeget gyűjtöttem, őrsvezetőképző táborban voltam és tudtam az összes mozgalmi dalt: nekem, mint vidám úttörőnek az egyik kedvencem a Zengjük a dalt volt, de hasonlóan szerettem a Bécsi munkásindulót, vagy a DIVSZ indulót is - egytől-egyig mind megmaradt, nem tud az a lüktetés eltűnni.

Igen, igen... voltam kisdobos, sőt úttörő is és büszkén lépkedtem a zászlóvivő oldalán. 

Megtanultam a 6 és 12 pontot, amik olyan "vérlázító" dolgokról szóltak, mint a szeretet, önkéntesség, segítségnyújtás, tisztelet, fegyelmezettség, bátorság, természetvédelem, egészségmegőrzés, barátság, igazságosság, értékmegóvás... néhány még ma sem lenne elavult, ha új köntösbe bújtatnánk. 

Például az, hogy: "A kisdiák szorgalmasan tanul, a világ és önmaga megismerésére törekszik" - mondjuk arra kíváncsi vagyok, hogy a mai oktatási rendszer mennyire támogatja az önismeretet?! Esélyük sincs a gyerekeknek arra, hogy a tehetségüket felszínre varázsolják, kibontakoztassák és kamatoztassák, mert olyan elvárásoknak kell megfelelniük minden területen, ami ezt a pici kis részt falhoz nyomja, majd eltapossa... 

No, de ott tartottam, hogy évszakok, tavasz, május... sikerült magam meglehetősen nosztalgikus hangulatba hozni. Emlékszem, azokat a kisiskoláskori májusokat különösen szerettem - már mindenki tanév végi lázban égett, készültünk az anyák napjára, gyereknapra, Pünkösdi hétvégére, ballagásra, vagyis megannyi eseményre, ami megmozgatta a lakosokat és a faluszéli focipályára csábította őket. Ilyen volt a felvonulás május 1-jén. Mi, az iskola tanulói "kétsoros oszlopban" felsorakoztunk a suli előtt és mikor már senki sem hiányzott, elindultunk - mondanom sem kell: fegyelmezetten. 

Aztán 30(!) éve megszűnt minden: nincsenek már őrsök, nincs Pajtás újság, úttörő táborok, felvonulások, takarékbélyeg... vannak viszont közösségi oldalak, Like Magazin, diákhitel. 

Ma már nem húzzuk meg a bambis üveget egymás után - ellenben a szájmaszk, a kézfertőtlenítő és a másfél méteres távolságtartás kötelezővé vált. 

Már nem kell tartani attól, hogy a magnó bekapja a kazetta szalagját, és már nem recseg a lemezjátszón a Ne várd a májust.