A szereplők hétköznapi és rivaldafényben álló emberek: pedagógusok, szülők és gyerekek, nyugdíjasok, munkanélküliek, négyfal közé kényszerült bántalmazottak, bolti és egészségügyi dolgozók, becsődölt vállalkozók, sportolók, zenészek, színészek...

Fejetlenség mindenütt.

Egészségügyiseket pakolásznak egyik osztályról a másikra, egyik településről a másikra, prezentációk segítségével képzik át őket (online) az új helyzetre. El kell engedniük azoknak a betegeknek a kezét, akik tényleg a segítségükre szorulnak, de hát kell az ágy (majd, valamikor, talán).

Tanár és diák között a kontaktus virtuális (annyit ér ez, mint halottnak a csók). Online tesi óra. Fogyatékos gyerekek oktatása differenciáltan világhálón keresztül. 125 ezer mélyszegénységben élő gyerkőc az utcán rúgja a port - ők nem tanulnak. Nincs se gép, se net, így esélyük se, hogy beüljenek a "google classroom"-ba. Tanárok, diákok, szülők az őrület határán. Káosz és túlterheltség.

Este van. Egy ember sétál a kihalt utcán. Be-benéz az ablakokon.

A képernyő megvilágítja az emberek fejét. Ijesztő. Lehajtott fejű, testnélküli, reflektorfényben ülő humanoidok.

Amott egy nő zokog összekuporodva a szoba sarkában. Bántották. (A nők 23%-a erőszaknak vannak kitéve; ha csak a 20 és 60 év közöttieket nézzük, akkor is 650 ezerről van szó).

Másik szoba, másik ház. Egy férfi kiabál és hadonászik. Derékig érő kisgyerek ijedten néz felfelé. Vajon ma megússza "csak" veszekedéssel vagy kap is azért, mert nem tolta be a széket? Rémült, mint közel fél millió társa, mert nem tudja előre, mit hoz a következő másodperc.

A rivaldafényben szereplők élete romokban. Törölték a színházi előadásokat, filmpremiereket, koncerteket, labdarúgó EB-t, még az olimpiai játékokat is. Nincs közönség, nincs tapsvihar, nincs azonnali visszajelzés. Megfosztották őket az egészséges doppingszerüktől. Kényszer-rehabon vannak. Karanténkoncerteznek, karanténtáncolnak, a szolnoki szimfonikusok csellistáit szájmaszkban játszanak és a Szigligeti színészei otthonról verselnek. Majd megosztják a közösségi oldalukon és várják a lájkot. A közönségnek legalább annyira hiányoznak ők, mint fordítva, hiszen ők azok, akik feledtetik a hétköznapok taposómalmát.

Nem mosolygok, átérzem.

Valahogy most máshogy van minden. Érdekvezérelt emberi helyzet ez, amibe mindenki belekényszerült. Az, hogy ki mit tud kihozni belőle, egyéne válogatja.

(folyt.köv.)